Megkövesült Songtext
von Pavilon

Megkövesült lábnyomaid egyszer végleg itthagyod.
Út leszel, és rajta szél. De lesz-e még, ki most vagyok,
Vagy múlik minden részem, úgy foszlok, mint a szőnyegszél?
Megmarad-e bármi is, két test,
Ahol összeér?
Viharverte tavaszból, lesz-e szélcsend nyár, ha nem,
Mit hagyok el magamból, mi marad meg belőlem?
Mert útnak áll, majd minden kő, és cipőt húznak a hegyek,
És nem marad itt semmi sem, és árnyékom a testedet
Úgy követi, mint vadállat, mintha préda volna.
De lesz-e majd még, lesz-e?
Óh, mondd, lesz-e mindnek

Otthona?

Tudom nincsen, mi ittmarad,
Tudom, fogy, mi körülvesz,
Vagy kinőjjük és szétszakad,
De végül úgyis csak az lesz,


Hogy eltűnsz innen nyomtalan,
Hogy nincs, mit fogjak kezemben,
Kezem sem lesz, oktalan
Hát tartani, ha elejtem.

Vándorlelkek között, csörömpölő testrészek.
Rámhúzták a bőrömet, még szűkösen,
De férek.
Elmegyek, és itthagyok mindent, ami tőled,
De elviszem, ha eltudom még magammal az esőket,
Hogy tudjam, vihar hozott, szélcsend marad

Utánam,
Betemetem gödreim, de belebotlik
A lábam.
Én viszem-e magamat, vagy épp csak visz a lendület?
Elmondanám kedvesem, de nehézkes így nélküled.

Még visszafordulunk, a nyakunk úgy marad,
Te vagy a verseny és a cél, de folyton útban vagy.

Tudom nincsen, mi ittmarad,
Mert tudom, fogy, mi körülvesz,
Vagy kinőjjük, és szétszakad,
De végül, úgyis csak az lesz,


Hogy eltűnsz innen nyomtalan,
Hogy nincs, mit fogjak kezemben,
Kezem sem lesz,
Oktalan hát tartani, ha elejtem.