Fenyők Songtext
von Ismerős Arcok

Dermesztő, hideg reggelen
A hajnali ködöt rágva,
Szomorú szívvel gondolok
Az erdélyi fenyőfákra.

Ahogy az erdeinket pusztítják,
Úgy pusztul vele a népünk,
S mikor az utolsó fát kidöntik,
Akkor lesz nekünk is végünk.

Nézem az idős bácsikat,
Kik az életben láttak már mindent;
Vakuló szemükkel keresik,
De nem találják az Istent.

A nénik is inkább csak sírnak,
Nincsen sem család, sem gyerek,
- Idegen országba mentek,
Hogy jöttmentként élhessenek.


Refr.:

S bár ugyanaz ismétlődik
Száz meg száz éve régen,
Mi ébresztő kiáltás helyett
Suttogunk csak a szélben.
Megmondom én, hogyan lehet,
Hogy magyarként éljük a jövőt:
Ameddig azok döntik,
Mi ültetjük addig a fenyőt.

A bajban sem ismerjük egymást,
Nem nyújtunk segítő kezet;
De ha nem hiszi magyar a magyart,
Az út már a pokolba vezet.

Hisz′ éppen úgy oktalanság,
Hogy ki szeret, ne érdekeljen,
Mint hazug törvényt hozni
A jogos gyűlölet ellen.