Songtexte.com Drucklogo

HÉ7 Songtext
von BEATó

HÉ7 Songtext

Hétfőn olyan irigy voltam, hogy mindenkire csak fújtam
Nem tetszett, hogy egyből a hét elején ilyen rövidet húztam
De rövidet húztam
Megmaradt még a hétvégéről
Nem szabadultam véglegesen meg sajnos az éjszaka szépségétől
És mire kettőt pislantottam vége is lett a hétkezdésnek
Meguntam és ezért megfogadtam, hogy véget vetek majd a tétlenségnek
Hiába fáradt és ernyedt a testem a fejem nem hajtottam álomra
Csak az ébrenlét lett az állandó, mert más nem maradt a számomra
Kedden a kedvem meg úgy tartotta, hogy lenéztem minden túlhajszoltat
Pedig csak egy vagyok én is a sokból, de a hangom mindet túlharsogja
Van valami a mozgásomban
Így magam jobbnak éreztem
A kedélyem kevély lesz
Senkise figyel és nem maradt már honnan kérdeznem
Szerdán a hét közepén
Megláttam, hogy a pénzem kevés
Addig spórolgattam míg nem bírtam már a széf tömegét
A sírban is fél kézzel kapaszkodtam
És az aranyhoz végig ragaszkodtam


Miért nem vihetem el magammal?
Ez állt a papíron a palackomban
Csütörtöki csetepaté
A tükröt töri a fenevadé
Szívd vissza ideges
Színtiszta harag
De még sincs itt még a vég
Csiholtam, ábrándoztam
Forró testet egy lázálomban
És addig gyújtogattam míg a láng fellobbant a lámpásomban
Így olyan gyorsan festek
Felgyújtok minden rorschach tesztet
A vásznon a viaszban voltak testek
Pedig már jó sokat estem
Dühös voltam, pedig jó sokat ettem
Mármint, hogy jó sokat ettem
Kannibál flow én a szószokat vettem
És addig falatozgattam
Rákaptam mire gyarapodhattam
Péntek lett gyarapodhattam
Több kellett nem tanakodhattam
Falka megindul és nincsen mérték
Grátisz a másik azt ingyen mérték
Haladtam bevágtam minden félét
Rávisz az éhségre minden lépés
Mindenhol fosztogattam
"Éhes vagyok" ezt mondogattam
Beleszóltak megfontolatlan
Tele voltam, de nem boldogabban
Lúd toll a torkomban
Hányok a bokrokban
Túl sokat kortyoltam
Lányokra gondoltam
Orgonát vittem az orgiába
Faszi Pákó szövegeit ordibálva
Hívtuk a prostit ma Korzikára
Ahol lyukas zokniban egy
Átlagos szombat
Romboltam
Meggy jön fel a torkomat folytotta
Aztán az aktust folytattam
Gyere nyomjuk a taktust gyorsabban
Nem lesz több már esküdtem
De mégis ott jártam a testükben
És hiába jártam a kedvükben
Nem maradt jó sem a lelkükben
Az öröm kell minden percünkben
Bárkivel táncra perdültem
De a szónotomnak már lassan vége
És egyedül fekszem itt elgyűrten

Songtext kommentieren

Log dich ein um einen Eintrag zu schreiben.
Schreibe den ersten Kommentar!

Quiz
In welcher Jury sitzt Dieter Bohlen?

Fans

»HÉ7« gefällt bisher niemandem.