5 Minuten vor 12 Übersetzung
von Udo Jürgens

5 Minuten vor 12 Songtext Übersetzung

És én láttam egy erdőt, ahol most egy repülőteret építenek.
Láttam az esőt, amely mint méreg, ahol leesett, a levelek elhaltak.
És láttam egy kerítést, ahol régen csak szabadság volt.
Láttam szürke betont, ahol még nem rég rét volt.
És láttam egy tengerpartot, amely teljesen fekete volt olajtól és kátránytól.
És láttam egy várost, ahol az ember már nem számít.
De láttam egy völgyet is, amely tele volt virágzó fákkal.
Egy magányos tavat, amely olyan volt mint a tükör, világos és tiszta.
És ránéztem az órámra, 5 perccel 12 előtt volt.


És láttam egy nőt, aki szinte megfagyott a magánytól.
És láttam egy gyermeket is, akire senkinek sem volt ideje.
És láttam egy férfit, aki reményt és a békét hirdetett.
És láttam, hogy ő ezért golyó által halt meg.
De láttam egy jó barátot is, aki nehéz időkben mellettem állt.
Láttam valakit, aki egy magatehetetlennek a kezét nyújtotta.
És ránéztem az órámra, 5 perccel 12 előtt volt.

Láttam a gyűlöletet a szemekben, a vakságtól elvadult hitben.
Láttam, ahogy szeretet megfagy, láttam a győzteseket veszíteni.
Láttam bombákat, gránátokat amelyek csak a letevőiknek használtak.
Láttam okos szarokat beszélni és fanatikusokat gyilkolni.
De én láttam a félelmet is, ami sokakat belátásra bírt (megtört).
És valaki azt mondta nekem, hogy a jövő csak most kezdődik el!
És ránéztem az órámra, 5 perccel 12 előtt volt.

Nananananananana.

Ée láttam a félelmet is, ami sokakat belátásra bírt (megtört).
És valaki azt mondta nekem, hogy a jövő csak most kezdődik el!
És ránéztem az órámra, 5 perccel 12 előtt volt.

zuletzt bearbeitet von Peter (peter153) am 16. Februar 2018, 22:53

Übersetzung kommentieren

Schreibe den ersten Kommentar!
Diese Website verwendet eigene Cookies und Cookies von Dritten um die Nutzung unseres Angebotes zu analysieren, dein Surferlebnis zu personalisieren und dir interessante Informationen zu präsentieren (Erstellung von Nutzungsprofilen). Wenn du deinen Besuch fortsetzt, stimmst du der Verwendung solcher Cookies zu. Bitte besuche unsere Cookie Bestimmungen um mehr zu erfahren, auch dazu, wie du Cookies deaktivieren und der Bildung von Nutzungsprofilen widersprechen kannst.
OK